Project Description
Daphne programunk zárásaként nemzetközi konferencián vettünk részt Szófiában, ahol ismertettük két éves munkánk eredményeit. Meglátogattunk egy szófiai általános iskolát, ahol a gyerekek nagy örömmel és kis műsorral fogadtak minket. Az igazgatóval való megbeszélés során megtudtuk: tény, hogy ebben az iskolában csak 10% a roma gyerekek aránya, de ők nagyon fontosnak tartják a különböző interkulturális programokat, így a roma hagyományőrzést is, melyben integráltan vesznek részt a gyerekek. Nagy hangsúlyt fektetnek továbbá a szülőkkel való kommunikációra, szülői klubokat rendeznek és roma referenst alkalmaznak a közösségből, a roma szülők minél nagyobb bevonása érdekében.


