
A kezdeményezés célja, hogy egy olyan találkozási pont jöhessen létre, ahol a nem cigány lakosság megismerheti a cigány lakosság szokásait, értékeit és nem utolsó sorban az ételeit. Ez egy olyan projekt romák részvételével, ami kölcsönös bizalmat és elfogadást eszközöl, valamint erősíti ezen csoport hitelességét a pécsi lakosság körében. Reméljük, hogy ezzel a többségi társadalom szemében pozitívabb vélemény alakul ki rólunk, cigányokról, s ennek révén egyfajta párbeszéd indulhat cigány és nem cigány emberek között. Őszintén hisszük, hogy egy jó étkezés közelebb hozhatja egymáshoz a legkülönbözőbb kultúrákat és embereket.
A cigány nők sokszorosan hátrányos helyzetben vannak, hiszen eddigi megszokott, kiszolgáltatott szerepükön szeretnének túllépni, ehhez azonban rengeteg új tapasztalatra és tudásra kell szert tenniük. Egyesületünk alapvetően ezen nők megerősítése érdekében jött létre. Az egyesület küldetéséhez igazodva a lakásétterem megnyitásának célja a cigány nők érdekérvényesítő erejének és önbizalmának növelése tagjaik mobilizálásával. A séfek a helyi cigányasszonyok, akik a roma ízvilág minden fortélyát ismerik, hisz maguk is gyakorlott háziasszonyok. A hely megnyitásával többszörösen is nyer a cigány társadalom: egyrészt megnyílt az első olyan hely a térségben, ami a cigány konyhát reprezentálja; másrészt a cigányasszonyok olyan tevékenységet végeznek, amiben jók, ezáltal sikerélményre tesznek szert, az önbizalmuk megerősödik. Reményeink szerint a Kóstoldában szerzett tapasztalatok révén a későbbiekben akár vendéglátós végzettséget is szerezhetnek.

A program rövid távú célja az, hogy minél több ember megismerje a Kóstoldán keresztül a hagyományos cigány konyhát, illetve az, hogy az ott dolgozó nők egyre önállóbbá váljanak, megerősödjenek egy számukra még ismeretlen szerepben helytállva. A hosszú távú cél egy étterem nyitása, ami megélhetést biztosítana hátrányos helyzetű nők számára. Így megnyílna az első cigány étterem a városban, ahová reményeink szerint a nem cigány lakosság is örömmel járna a jó hangulatért és a szezonális házi ételekért. A Kóstoldában, s később az étteremben is családias hangulatot szeretnénk megteremteni.
A program az EGt/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus, illetve az Ökotárs Alapítvány és Partnerei támogatásával valósul meg.