Bemutatkozás
Dolgozó nőként és családanyaként saját tapasztalataimból, küzdelmeimből és sikereimből táplálkozva döntöttem úgy 2003-ban, hogy társaimmal együtt megalapítjuk az egyesületet. Egy olyan szervezetet szerettem volna létrehozni, amely a nőkre építve igyekszik megerősíteni a roma közösségeket és elősegíteni a romák és nem romák közötti párbeszédet. Az egyesület elnökeként a szervezet munkatársaival, önkénteseivel, partnereivel és támogatóival együttműködve azóta is elkötelezetten dolgozom a roma nők ügyéért.
Élettörténet
Várnai Anna 1966.május 2-án született Komló városban, egy nyolcgyermekes, szegény bányászcsalád legkisebb gyermekeként. Gyermekkorát a szerénység, az összetartás és a kemény munka határozta meg. Szülei- bár anyagi lehetőségeik korlátozottak voltak – mindent megtettek azért, hogy mind a nyolc gyermek tanulhasson és iskolázott emberré váljon. A családi otthonban a kitartás, a tisztesség és a becsület alapértéknek számított.
Anna már fiatalon megtanulta, hogy az életben semmi sem jár könnyen, de szorgalommal és hittel bármi elérhető. Pályafutását a vendéglátásban kezdte, ahol hamar megmutatkozott kiváló emberismerete és munkabírása. Később a feldolgozóiparban dolgozott, majd a városüzemeltetés területén szerzett tapasztalatot. A kereskedelem világában tovább erősítette szervezőkészségét és gyakorlati tudását, végül pedig saját vállalkozásba kezdett, amely új fejezetet nyitott életében.
A 2000 évek elején kerület kapcsolatban a cigány közélettel. Ekkor erősödött meg benne az elhatározás, hogy szeretné előmozdítani a cigányság, különösen a nők helyzetének alakulását.
Hitt abban, hogy a nők megerősítése kulcsfontosságú a családok és a közösségek felemelkedésében. Barátaival és korábbi munkatársaival közösen életre hívta a Színes Gyöngyök Egyesület nevű civil szervezetet.
Az egyesület célja a közösségépítés, az esélyteremtés és a nők támogatása. Annát munkájában mindig az emberség, a hitelesség és a tenni akarás vezérelte. Nem csupán beszélt a változásról, hanem cselekedett is érte.
Élete példája annak, hogy szegény körülmények közül indulva, kitartással és elhivatottsággal maradandó értéket lehet teremteni- nemcsak a saját családunk, hanem egy egész közösség számára is.
Család
Két gyermek édesanyjaként számár mindig a család állt az első helyen. Gyermekeinek ugyanazokat az értékeket igyekezett átadni, amelyeket ő már otthonról hozott: a tanulás fontosságát, az emberséget és közösség iránti felelősséget.
Hiszi, hogy a nők megerősítése a családokon keresztül valósul meg és a stabil családi háttér képes generációkat felemelni.
Az anyai szerep és a közösségért végzett munka elválaszthatatlan egymástól – mindkettő ugyanabból a szívből fakad.

