Történetünk
A Színes Gyöngyök Egyesület a hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású emberek és családok részére biztosít szolgáltatásokat.
A romák között is fokozott hátrányokat elviselni kénytelen nők életminőségének és foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében fejtjük ki legfőképp tevékenységünket.
Programjaink és szolgáltatásaink által évente több ezer embert érünk el Baranya megye meghatározó roma szervezeteként.
2013-ban a budapesti amerikai nagykövet aktív állampolgárságért oklevéllel tüntette ki egyesületünket, ezzel elismerve a Baranya megyei romák, különösen a roma nők körében végzett tanácsadó, támogató és segítő tevékenységünket!
Küldetésünk
A roma és hátrányos helyzetű nők és családjaik megerősítése; társadalmi elfogadásuknak, helyzetüknek és életkörülményeiknek javítása; a munka világába történő visszalépés támogatása és a romák esélyegyenlőségének megteremtése által, a roma kultúra és hagyományok megőrzése mellett.
Céljaink
Fontosnak tartjuk, hogy elősegítsük egy olyan társadalmi közbeszéd létrejöttét, melyben a hétköznapi szokások, közösségi normák, azaz a szélesebb értelemben vett kulturális értékek elismerhetővé válnak, értékként jelennek meg, illetve megértésükkel a konfliktusok és félreértések helyén valódi találkozások jöhetnek létre.
Tevékenységeink
A pécsi Színes Gyöngyök Egyesület 2004-ben azért jött létre, hogy segítse a roma nőket családi és társadalmi szerepeikben: hátrányos helyzetüket ellensúlyozandó támogatni kívánjuk őket szociális, jogi, mentálhigiénés tanácsadással és a közéletben való szereplésük elősegítésével, elsősorban az érdekérvényesítés, érdekképviselet, főként a roma nők szerepeire, lehetőségeikre, megerősítésére, a családjuk és közösségeiken belül való szerepük minél hatékonyabb megélésére fókuszálva.
Pécsi Nőközpontunkban 2006 óta annak érdekében dolgozunk, hogy a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű nők és családjaik életminőségén és foglalkoztatási helyzetén pozitív irányban változtassunk.
Kiemelten kezeljük azokat a képzéseket, konferenciákat és egyéb fórumokat, melyeket romáknak, illetve roma civil szervezetek munkatársainak szervezünk: ezek növelik az egyéni érdekérvényesítő képességet, segítik a közéleti szerepvállalást, a civil szervezeteknek pedig olyan fejlődési lehetőséget kínálnak, melynek eredményeként nagyobb súllyal tudnak részt venni a közéletben.
Tanácsadási tevékenységeinkkel a hozzánk fordulók információkhoz való hozzáférését biztosítjuk: segítséget nyújtunk szociális és jogi ügyeik intézésében, álláskeresésükben támogatjuk őket az irodánkban működő Foglalkoztatási Információs Pontban.
2011-ben indítottuk el Gyöngyház Anyaklubunkat. Tevékenységeinek fókuszában Baranya Megye, ezen belül kiemelten Pécs város keleti városrészben élő hátrányos helyzetű nők, anyák, családok fejlesztése áll. A klub olyan ismeretek, képességek, kompetenciák megszerzésében segíti tagjait, amelyek birtokában működtetni tudják a közösségeiket. Mindezek alulról jövő kezdeményezések, nincsenek kész sémák, a résztvevők maguk alakítják a klub életét.
Gyermek- és ifjúsági programjaink a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett tehetséggondozó műhelyünk, ünnepi játszóházak, rendezvények és nyári táborok mellett az integráció elősegítését tűzik ki célul a roma és nem roma fiatalok közötti találkozásokkal, elsősorban közös önkéntes tevékenységek által. Távlati céljaink között szerepel a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolai integrációjának támogatása rendszeres iskolán kívüli programokkal.
Az utóbbi években kiemelt célkitűzésünkké vált az egészséggel kapcsolatos szemlélet formálása a hátrányos helyzetű csoportokban: az egészséges életmód fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet. Az Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen emlőszűrő és felvilágosító programhoz kapcsolódva évente 2-3 olyan Baranya megyei településen szervezzük meg az egészségnapokat, melyekben magas a roma népesség aránya.
A 2008 óta futó Roma hagyományok, hiedelmek és hitvilág ismeretterjesztő konferenciasorozat keretében a romákkal rendszeresen találkozó intézmények munkatársai számára mutattuk be a azokat a hagyományokat, amik követése miatt érthetetlen számukra a cigány emberek viselkedése. A résztvevők megismerkedhettek a roma kultúra olyan sajátosságaival, melyek a cigány emberek életvitelét, viselkedési attitűdjeit jelentősen befolyásolják egyes élethelyzetben.
Mivel a roma közösségeknek a roma kultúra alapvető, fontos tényező, ezért nyilvánvaló, hogy rendszeresen szervezünk kulturális programokat is. Ezzel erősíteni kívánjuk az identitásunkat, illetve úgy gondoljuk, a többségi társadalom is nagyban befolyásolható ezekkel a programokkal. Színvonalas rendezvényekkel, kiállításokkal kívánjuk felhívni a figyelmet kulturális értékeinkre, továbbá keressük a kapcsolatot a kortárs művészeti ágakkal, mert hiszünk abban, hogy a művészet hozzájárulhat a kultúrák közötti párbeszéd létrejöttéhez.
Minden egyes lépésünkben, programunkban tudatosan küzdünk azért, hogy a cigány nők kiléphessenek tradicionális szerepükből.
Ennek érdekében a korábban az egyesület életébe bevont asszonyok már önkéntesként, családjuk támogatásával vállalnak szerepet kulturális programjaink megvalósításában.





