Egyesületünk a Pécs 2010 EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA program részeként 2008-évben kezdte meg a ROMA HIEDELMEK ÉS HITVILÁG konferenciasorozat szervezését és bonyolítását. A konferencián résztvevők megismerkedhettek a roma kultúra olyan sajátosságaival, melyek a cigány emberek életvitelét, viselkedési attitűdjeit jelentősen befolyásolják adott élethelyzetekben. A kultúrák találkozása gyakran zavarba ejtő,illetve az ismeretlentől való félelem is averziókat gerjeszt, így szükség van a roma kultúra és ezáltal a cigány emberek viselkedését is meghatározó attitüdöket a szélesebb társadalom számára bemutatni.

Az előadássorozat részeként szerepel a cigány gasztronómia is, ahol is minden esemény során hagyományőrző cigány gasztronómiai bemutatót és ételkóstolót bíztosítunk a résztvevők számára

Kezdetbe a programsorozat a Színes Gyöngyök asszonyainak segítségével készült, majd a későbbi évek során meghívott előadókkal bővítettük ki a programsorozatot.