SZÍNES MŰHELY-SZÍNES TEHETSÉGHÁZ PROGRAMUNK

Főoldal/Egyéb/SZÍNES MŰHELY-SZÍNES TEHETSÉGHÁZ PROGRAMUNK

SZÍNES MŰHELY-SZÍNES TEHETSÉGHÁZ PROGRAMUNK

SZÍNES MŰHELY-SZÍNES TEHETSÉGHÁZ 2015 programunk a TÁNC MŰVÉSZET terén fejtett ki tehetséggondozó tevékenységét, már hagyományos, kialakult keretek között. A programban nem csak a pécsi, de a pécsi kistérségben élő (és akár távolabbról érkező, de itt tanuló) elsősorban roma gyermekek, fiatalok számára tettük lehetővé, hogy a bennük e területen mutatkozó tehetséget kibontakoztassák, a számukra megszokott, hozzájuk közel álló szociokulturális közegben, ahol származásuk sem okozott problémát.

A program lebonyolítása a tervek szerint valósult meg, így az eredetileg kitűzött célokat maradéktalanul elértük az alábbiak szerint:

 

–  a program fő tevékenysége, a tánc-műhelyfoglalkozások által megszervezett interaktív, élményalapú műhelyfoglalkozások keretében lehetőséget biztosítottunk a hátrányos helyzetben élő, elsősorban roma származású gyermekek részére, hogy tehetségüket kibontakoztathassák olyan szociokulturális környezetben, mely megfelelően támogatja őket, segítve élethelyzetükből, származásukból adód hátrányaik leküzdését. Mint a legtöbb művészeti ág, így a tánc is lehetőséget biztosít bizonyos keretek között az önmegvalósításra, önkifejezésre – ugyanakkor a formális koreográfiák elsajátítása, azok bemutatása jelentős koncentrációt, fegyelmezettséget, együttműködési készséget is kíván, így ezek a személyes tulajdonságok is fejlődnek, s mindez a fejlődés örömteli élmények megszerzésével is együtt jár.

 

– a gálaműsor lebonyolításával a nyilvánosság által széleskörű ismertséget biztosíthattunk a szervezet tehetséggondozó tevékenységének, de ez mellett a tehetséges fiatalok is megmutathatták nagy nyilvánosság előtt eredményeiket, ahol a méltán pozitív visszajelzések hatására önbecsülésük, önbizalmuk erősödött, és megalapozta további áldozatvállalási hajlandóságot az újabb sikerek elérése végett.

Az évek óta hagyományos programjaink reményeink szerint 2016. szeptemberétől is tovább folytatódnak, az új jelentkezőket addig is szeretettel várjuk.

[/fusion_text]
Megosztás:
By | 2016-11-30T19:55:12+00:00 február 29, 2016|Egyéb|0 hozzászólás

About the Author:

Hagyj üzenetet